Új blog

Sziasztok már régebben megcsináltam ezt a blogot ha gondoljátok nézzétek meg: http://asrkanyosrendlovagjai.blogspot.com/
Ez egy misztikus történet elég sok lovas résszel az elején fölég idő húzás miatt. (ha ebből valamit nem értetek akkor nyugodtan kérdeztek meg szívesen válaszolok)Na de nem ragozom tovább akit érdekel úgy is megnézi :D

1. fejezet

Hát egy kicsit unalmas bevezető fejezet és mielőtt azt hinnétek, hogy nem azzal kezdeném mint ahogy ígértem szeretné meg jegyezni: a látszat néha csal. Írjátok meg ha érdemes folytatni (bár igazán lényeges dolog még csak kevés szerepel a fejiben)
Jó olvasást!
Akkor jöjjön a feji:


Ma a szokásosnál később keltem. Bezzeg szobalányom, Sara egyből tudta, hogy mikor kell bejönnie, Ahogy ki nyitottam a szemem már jött is be a szobámba.
- Jó reggelt, fenség! – köszönt. – Jól aludt?
- Jó reggelt, Sara! Csodásan. – feleltem. Sajnáltam, hogy Sara ennyire figyelembe veszi ragunk közti különbséget. Az egész kastélyban ő volt az egyetlen velem egykorú lány, de sajnos elég nehéz vele beszélgetni mikor minden második kérdése az, hogy „Szüksége van valamire, fenség?” – így felhagytam a próbálkozással, hogy talán közelebb kerülünk egymáshoz. Hát igen hercegnőnek lenni, nem olyan jó, mint azt sokan gondolnák.
- Meg csináljam a fürdőjét? – szakított ki Sara a gondolatmenetemből.
- Igen, kérlek. – válaszoltam és párperc múlva már a vízzel teli kádban ültem. Fürdés közben jobbtenyeremet néztem, melyen egy szárnyas unikornist formázó égési seb volt, amit most eltüntetett egy olaj, mit csak borral lehet lemosni. Szüleim szerint ez a jel hasonlít valamilyen kiválasztottnak a tenyerén lévő jelre. Ez a kiválasztott pedig veszélyt jelent a vámpírok terveire miszerint el akarják foglalni Heránt. Az olaj pedig azért kell rá, hogy ha egyszer egy vámpír megpróbálna belopózni a kastélyba ne, tévesszen össze a kiválasztott személlyel.
Gondolataimból Sara szakított ki.
- Fenség, édesapja üzeni, hogy beszélni akar önnel. – szolt Sara
- Mond meg neki, hogy tíz perc és lenn vagyok!
- Ahogy óhajtja!
Mikor visszajött segített felöltözni. Ma egy piros ruhát választottam, mely illet szőke hajamhoz. Gyorsan feltűztem a hajam és feltettem a születésemkor kapott arany láncot. A nyaklánc egyszerű volt egy szív alakú medállal, melynek peremén pici –szinte alig észrevehető- indák voltak, közepében pedig egy szépen díszített „E” betű fölső ívében egy picike gyémánttal. Emelet felhúztam a királyi pecsétel ellátott gyűrűmet, úgy gondoltam ehhez a ruhához elég lesz ennyi ékszer. Így lementem az étkezőbe, remélve, hogy ott találom az apám. Igazam lett szüleim épen reggelizni készültek, így én is csatlakoztam hozzájuk.
- Jó reggelt – köszöntem szüleimnek.
- Neked is jó reggelt, drágám! – köszönt anya.
- Jó reggelt Elizabeth! – köszönt apám miközben leültem.
- Sara mondta, hogy beszélni akarsz velem. – néztem apámra kíváncsian.
- Igen. – kezdet bele. – Mint azt te is tudod, édesanyádnak nem lehet már gyermeke, ezért te vagy a hivatalos örökösünk. De egyik ősünk azt a máig elfogadott törvényt hozta, hogy nő csak házasság után örökölheti a trónt. Elizabeth, múlt hónapban voltál tizenhat éves, tehát nagykorú lettél, ez azt jelenti, hogy bármikor megkérhetik a kezed. – hát ezt eddig is tudtam, így kezdtem félni, hogy esetleg valakinek már igent mondott az apám. – A nemesek közül Sir Teodor a legbefolyásosabb, így a többiek addig nem fognak cselekedni, míg ő nem lép ez ügyben. Viszont ahogy őt ismerem, mindent megtesz, hogy ő uralkodhasson, de anyád és én nem akarjuk, hogy ő legyen a férjed. Ezért kértem a királyi tanács döntését, hogy férj nélkül is uralkodhass. És bár a döntésüket nem kell figyelembe vennem, ez uralkodó kiléte és öröklése kényes ügy. Anyáddal mindent meg teszünk, hogy a te érdekedben cselekedjünk. És ha sikerül meggyőznünk a tanácsot, mi rád hagyjuk a döntést, hogy kihez mész feleségül. A tanács máig kért gondolkozási időt, ezért ma megváltozik a sorsod. – fejezte be kisé talán túl drámaian monológját. Bár akkor még nem tudtam, hogy milyen igaza lesz, még ha másképpen is.
Meg könnyebbültem, hogy nem ahhoz az öreg és goromba nemesnek szánnak a szüleim, bár tudtam, hogy ő is tanácstag, így ha valóban a kezemre pályázik, nem lesz könnyű dolga apámnak. Ekkor, mint aki pontosan tudja, hogy róla beszélnek, megérkezet Sir Teodor.
- Jó reggelt fenségek! – köszönt a szüleimnek
- Jó reggelt Sir Teodor!
- Á, Elizabeth öröm önt újra látni!
- Részemről a megtiszteltetés! – válaszoltam udvariasan, bár egész mást gondoltam. Miközben köszönt birtoklóan végigmért, amitől engem kirázott a hideg.
- Ön gyönyörű, mint mindig. – ezek szerint apámnak sajnos igaza volt és tényleg a kezemre pályázik.
- Köszönöm. – válaszoltam és úgy döntöttem itt az ideje visszavonulót fújni. – Ha megbocsájtanak. – mondtam és gyorsan elsiettem.
Utam a könyvtárba vezetett, hisz mindig ide jövök, ha nyugalomra vágyom. Óvatosan léptembe, hogy a könyvtáros nő ne kezdjen kérdezősködni és a legtávolabbi sarokba lopakodtam. Pár percig lehetem ott mikor megszólított egy ismerős hang.
- Szia Lizie – köszönt Arow. Bár „csak” édesanyám harcosa, ő az egyetlen, aki képes elfelejteni, hogy hercegnő vagyok. Ennek oka, hogy tulajdon képen vele nőttem fel. Akkor került a palotába mikor én 4 éves voltam (ő akkor 7 volt). Azóta elválaszthatatlan barátok lettünk.
- Szia!
- Mia baj? – kérdezte.
- Semmi. Miért is lenne? –kérdeztem vissza.
- Ugyan ismerlek már annyira, hogy tudjam, csak akkor jössz ide, ha zaklatott vagy. – mondta.
- Ez nem igaz sokszor olvasok itt. – vágtam vissza.
- Rendben, akkor mondok egy másik érvet. – mosolygott. – Láttam, hogy úgy rohantál be ide, mint akit üldöznek. És most különben sem olvasol.
- Jól van győztél, bár ebben úgysem tudsz segíteni.
- Azért hátra mégis. – próbálta ki húzni belőlem szómórúságom okát. Én pedig elmondtam neki, hogy valószínűleg Sir Teodorhoz kell feleségül mennem és, hogy menyire utálom az öreg nemest és, hogy menyire gyűlölöm a rangomat. – Nos, igen eben tényleg nem tudok segíteni, de ne felejtsd, el én mindenben melletted állok.
- Köszönöm. – mondtam és szerencsére egyikünknek sem volt semmi dolga, még órákon át beszélgetünk. Míg apám nem jött be halálosan komoly arccal. Szinte biztos voltam benne, hogy rossz híreket hoz.
- Elizabeth, gyere beszélni, akarok veled. – mondta és elindult a trónterembe. – Nem kell férjhez menned, hogy uralkodhass. – mondta komolyan, de a végére már mosolygott. Én erre a nyakába ugrottam.
- Köszönöm! Köszönöm!
- Hé-hé! Nyugalom kislányom, még nem fejeztem be. – próbált lenyugtatni nem sok sikerrel, de azért végig hallgattam további mondanivalóját. – Bár már nem kötelező, de a tanács jobban örülne, ha lenne, melletted egy király mikor trónra kerülsz.
- Rendben, ez nem olyan fontos.
- A másik pedig, Sir Teodor ennek ellenére meg kérte a kezed. Mit válaszoljak neki?
- Természetesen nemet!

Prologus avagy utmutató a történethez

A történet egy fiatal hercegnő szemszögéből íródik, történelmi időkben. A fiatal lány egy különleges világban él. A világában, Heránban (ez egy magamtól kitalált királyság neve) Földön élő állat és növény fajokon kívül még élnek emberek (az igazi uralkodó család) egyszarvúak, Pegazusok és vámpírok. Ezek a vámpírok azonban nem a Twilight könyvekből ismert romantikus hősök. Ők valóban gonoszak fő céljuk megszerezni Heránt, ezért a varázslovak agyrészét kiirtották (a maradék eltűnt máig sem tudni, hogy hova). Az emberek és a vámpírok folyamatosan harcba állnak egymással. Történetünk akkor kezdődik mikor Elizabethnek (a hercegnő) és két társának el kell szöknie otthonából, hisz fény derül a 16 éven át jól őrzött titokra: mért is olyan különleges Elizabeth? És mért óvja a királypár még a széltől is? A vámpírok pedig nem ismernek kegyelmet...
Főleg ha ez gátolja őket céljaik elérésében....


ui.: a cím még nem biztos, hogy ez marad ezért ha van ötletetek írjátok meg.